Balatoni mese
Sok – sok idő eltelt már,
Fortyogott itt a határ.
Mozgott és dohogott,
Lángja, füstje lobogott.
A Föld erői dulakodtak.
Nagy tűzhányókat alkottak.
Bazaltot és vörös követ
Dobáltak szerte szét.
Badacsony szép orgonái,
Hegyestű oszlop csodái,
A tanú hegyek kedves tája,
E kor, remek hagyománya.
Kövágóőrs kőtengere,
Régi idők emlékhelye.
Itt jártak az Óriások,
Kőből tengert raktak, látod?!
Az egyikük rosszul lépett,
Bal lába a völgybe tévedt.
Benyomódott a völgy alja,
Ebből lett Balaton tava.
Régen volt a születése,
Meg van már pár ezer éve.
Hosszúkás, szép a formája,
Ki ne emlékezne rája?
Vize selymes és bársonyos,
Fövenye meg ruganyos.
Édes vizű tiszta tó,
Fürödni ez nagyon jó.
Ha jókedvű, sima tűkör,
Fickándoznak a halak.
Ha viharos, tajtékzik,
Ember ott, meg nem marad.
Pedig az Ember szerette,
Itt tanyázott, ha tehette.
Volt itt erdő, számos vaddal,
Jó ivóvíz, sok-sok hallal.
Laktak erre minden korban,
Hol sátorban, hol barlangban.
Építettek szép földvárat,
Rómaiak palotákat.
Ránk hagytak több régi dolgot,
Mely olykor a kézben forgott.
Van kőbalta, nyílvég, fokos,
Ladik, varsa, csákja mohos.
Balatoni kecskeköröm,
Ránézni még ma is öröm.
Tündérmese, álomvilág.
Ám az élet realitás.
A magyarság bejött haddal,
Honfoglaló sok csomaggal.
Az országban szétterültek,
A Balatonhoz is kerültek.
Árpádházi András király
A tihanyi szirtre kiállt.
Szólt csendesen, szeretettel,
E hely templomot érdemel.
A csendes szót tett követte,
Egy királyi rendeletre,
Megmozdult a gépezet,
A Bencés Rend megérkezett.
Adományozó levele,
Magyar helynévvel van tele.
Ez a level becses emlék,
Az első írott nyelvtöredék.
„Tichon”-t a király szerette,
Végső nyughelynek nevezte.
Kívánsága beteljesült,
Pihenőre ide került.
Az emberek így éltek, haltak
Temetőkben megmaradtak.
Tündér vigyázza álmukat,
Elmeséli a múltjukat.
A Balaton kis meséje,
Most elért már a végére.
Őrizd meg hát amíg élsz,
Egyszer Te is helyet cserélsz!
Balatonudvari, 2010. június.
Ősz Lantos
