KÖLTÉSZET
(A feleségem emlékére)
Elmentél már más világba,
A költészet országába.
Szférák útján vándorolva,
Hangod hallom, újra, újra.
Hol vidám, hol bús, hol buja,
Vagy zúg, mint a szél robaja.
Rázod vele a lelkemet,
Sarkantyúzod a szellemet.
Erdőn, mezőn járni, szállni,
Új lovacska hátán állni.
Vágtatva át hét határon,
Hol engem vár kedves párom.
Gyi te Fakó, gyí lovacskám
Repüljünk mi az Ég alján.
Hozzunk le, egy szép csillagot,
Olyat, mint, már rég ragyogot.
De a lovam gyenge szárnya,
Nem ér fel már a szférákba.
Drága Hazám és szépsége,
Nyugalmat ád, öregségre.
Óh költészet! szerettelek,
Téged sosem feledtelek.
Kifejezted a szerelmet,
Bánatot, bút és türelmet.
Tanítottál szeretetre,
Harcra, és engedelemre.
Neved áldott legyen végre.
Sok-sok ember örömére.
Budapest, 2010. április 10.
Ősz Lantos
