Mértékről gyermekeknek
Figyeljetek rám gyerekek,
Elmondok egy történetet.
A vásárban egyszer régen,
Ruhát próbálgat a szép nem.
Ez kicsi, ez nagy, ez szűk ez bő,
Hogy válasszak ó Teremtő?
Mértéket vesz az eladó,
Megmondja, hogy melyik a jó.
Mérték, mérték, hogy mi is vagy?
Hossz, terület, meg térfogat,
Űr-, súly-, idő mérce alatt.
Nyomás, rezgés, szög, fordulat.
Erő, fok, volt, bit, bájt és watt,
A felsorolása is meghat.
A mérték úgy fejlődött,
Mint az ember, érlelődött.
Volt meszely, pint, icce, kanna,
Új, hüvelyk, tenyér, láb, meg öl.
Ebből lévén négyszögöl.
Az ember találékony volt,
Azzal mért mi kéznél volt.
Ámde ma már ez is kevés,
Gyors az élet, a fejlődés.
Sokasodtak a mértékek,
Vidékenként másként mértek.
Az ember mindent számba vesz,
A számokhoz mértéket tesz.
A tudósok összefogtak
Párizs földjére szaladtak.
Tanácskoztak, rendszereztek,
Közös mértéket kerestek,
A decimális számrendszerhez
Mértékegységet rendeltek.
Nevezik ezt etalonnak,
Ne nézd soha feles lomnak.
Így lesz hiteles a mérték,
Ami általános érték.
Számítógép, zseb telefon.
Bizony ma már nem bunkofon
Új század és új probléma,
Neumann János megoldotta.
A bináris számrendszerrel
A programozást indította.
Nagy lépés volt, megy előre,
A tudomány fejlődése.
.
Pontatlan a szűk, meg a bő?
Új mérték van, elegendő.
Jól fejlődnek a rendszerek,
Az embernek segítenek.
Budapest, 2010. november.
Ősz Lantos