Miskolcon az Avas hegyet, ha egy óriás a kezével lesimítaná,  úgy nézne ki mint  egy méhkaptár. Már a kora középkortól kezdve mélyebbnél mélyebb pincéket vájtak a hegy gyomrába. Itt érlelték a jobbnál jobb borokat és tárolták a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt. Borozgattak, mulattak itt a miskolciak, a háborús, nehéz időkben itt találtak menedéket is. 1942-ben már tombolt a második világháború és a mi családunk az Avasra költözött, ahol egy kis ház és kétágú pince fogadott bennünket.  

 

1943-ban sok gyermek - barátra tettünk szert a testvéremmel, Icuval együtt. Az utcánkban több korunkbeli család lakott, sok volt a gyerek. Egy – egy délután,  tízen, tizenöten is játszottuk a legkülönfélébb játékokat. Például: enyém a vár tiéd a lekvár. Ebben fél lábon állva, vállal ki kellett lökni a másikat a körből, vagy a dombról lelökni.  De ilyen volt a tüzet viszek…. Körbe  kellett állni – befelé fordulva – és egy gyerek a körön kívül fehér zsebkendőt fogva a kezébe járt körbe – körbe és énekeltük,

 

Tüzet viszek, ne lássátok,

ha látjátok, ne mondjátok, 

jányok, ki ég a ruhátok.

 

Majd két, három kör után valahol leejtette a zsebkendőt, s aki mögött volt, annak gyorsan fel kellett kapni és futni a másik után, hogy a hátára csapjon vele. Ha nem érte el addig, ameddig a másik  helyéig ért, beugorhatott a kör üres helyére és a másik gyerekkel folytatódott a móka tovább. Sok féle hasonló társasjátékunk volt. például a bújj, bújj zöld ág , zöld levelecske, nyitva van az arany kapu csak bujatok rajta…., vagy csen - csen gyűrű…, vagy Amerikából jöttem, mesterségem címere…, vagy bújócska, fogócska, picizés, golyózás (sok szép agyag golyóval, amit harisnya szárba tartottunk és ha volt egy – egy acél golyónk, igen boldogok voltunk). Közkedvelt játék volt a fiúk körében a  bigézés, és még sok más.

 

Mi is az a bigézés? Vettünk két újnyi vastag, 15 centiméter hosszú ág darabot. Ezt mind a két végén kihegyeztük. Vettünk egy 70 – 80 centiméter hosszú somfa karót, ez legalább két újnyi vastag volt. Rajzoltunk egy   kört, cc. 1,5 méter átmérőjűt. Középre tettük a kihegyezett fadarabot, amely most már a bige nevet viselte. A somfa bottal rácsaptunk a végére, az felpattant és a bottal teljes erőből megütöttük. A bige szállt – szállt messze. Az ott lévő másik gyereknek fel kellett kapni és vissza dobni a körbe. Ha ez sikerült, Ő vagy az Ő csapata üthette a bigét. Jó játék volt.  A közös játékok sok kellemes élményt adtak és sok, tartós barátság szövődött. Nyári estéken közös énekléssel koronáztuk a napot. 

 

Budapest, 2010. December 1.

                                                                                                               

                                                       Ősz Lantos